Olvassunk szabadon, ami jólesik, amiben megtaláljuk saját kincseinket és amelyek gazdagítják belső világunkat!
Magyar nyelvű faápolási szakirodalom
A faápolás fiatal mestersége a kertészetnek. Kevesebb a szakírója Európában és azon kívül, de még kevesebb Magyarországon. Talán ezen szakirodalom iránt nagyobb az érdeklődés, mint amit a szakírás ki tud elégíteni. Magyar nyelven nem született átfogó munka. Az egyetlen magyar nyelvre fordított könyv megjelenése óta is már egy emberöltő eltelt. Ennek hiányában a szakma iránti érdeklődést különböző könyvek szemelgetésével lehet kielégíteni. Ebben szeretnénk segítséget nyújtani szakirodalmi útmutatóval.
Shigo 5 perc faápolás
Brend Schulz: Gehölzbestimmung im Winter, mit Knospen und Zweigen (Fahatározás télen rügyek és vesszők alapján)
EUGEN ULMER KG, 1999, 2014.
Ha valaki eddig a természetet járva még nem csodálkozott rá a fák szépségére, változatosságára, akkor egy könyvtárban fog rádöbbeni Bernd Schulz könyvének lapozgatása közben. Akik pedig már beleszerettek a fákba, akkor érzéseik még jobban elmélyülnek, ha ezt a könyvet a kezükbe veszik.
A szerző a Drezdai Műszaki Egyetem (Technische Universität Dresden) Növénytani Intézetének (Institut für Botanik) munkatársa. Az egetem világhálón elérhető tájékoztatása szerint Bernd Schulz 1988-ban fejezte be erdészeti tanulmányait, és utána maradt az egyetemen erdészeti karán. Érdeklődése a lombjukat vesztett, téli álmukat alvó fásszárú növények felé fordult. Mefigyelési módszere a fák, növényi részek lerajzolása volt. Szerencsénkere! Így született meg ez a nagyszerű munka, mely a szerző 1 900 db ábráját tartalmazza. Pontosabban ez, a 2014-ben megjelent második kiadás, mert az első, 1999-ben megjelenthez képest bővítették a tartalmat. A könyvet a rajzok méretéhez, A4-es, tehát levélpapír méretűre szerkesztették.
A tartalomjegyzék rövid:
- Használati útmutató
- Bevezetés
- Növénytani alapok
- Határozókulcsok
- A bemutatott fajok szisztematikus elrendezése
- Fák és cserjék leírása
- Szolgáltatások
Az összesen 360 oldalas könyv veleje az a 300 oldal, melyen a Németországban és így biztosan mondhatjuk, hogy hazánkban is megtalálható, tehát mind a honos és mind a behurcolt, fás szárú növények rügyeinek, vesszőinek pontos leírása és mellete művészi színvonalú, botanikushoz illően pontos képe, képei. Az érdeklődő a képzőművészeti élmény mellett olyan részleteket ismerhet fel, melyek eddig elkerülték a figyelmét.
A faápolóknak ajánlott olvasmány!
Alex L. Shigo: Die Neue Baumbiologie, Fachbegriffe von A bis Z (Új faélővilág, Szakkifejezések A-tól Z-ig)
Verlag Bernhard Thalacker, 1990.
A szerző azonos főcímű és kísértetiesen hasonló címlapú könyve nem a véletlen műve. A két szakirodalom összetartozik. Az alcím nélküli mű a modenrkori fabiológia összefoglalása ez, mintahogy az alcíme elárulja a szakkifejezések gyűjteménye ábc sorrendben.
Az eredeti, Egyesült Államokban megjelent kiadás négy évvel előzte meg Bernhard Thalacker kiadóét. Ez nagyjából jelzi, hogy a német faápoló kollégák, milyen szorosan követték az ameriakaiak nyomát.
A puha fedeles kötésű könyv 183 fekete-fehér oldalon, nagyon kevés ábrával sorolja fel és magyarázza részletesen a fabiológia szakkifejezéseit.
Alex L. Shigo: Baum Anatomia, Mikro-Bild Atlas (Fa anatómia, Mikroszkópikus képek atlasza)
Verlag Bernhard Thalacker, 1995.
A fák csodálatos élőlények és a faápolás lenyűgöző mesterség. Ez a könyv pedig ezeknek a csodálatos élőlényeknek mutatja be apró részletetit. A szerző 15 000 megvizsgált fáról készített 3 000 diafelvételéből válogatta ki az a 98 képet melyet a könyv közread.
A kiadvány irólapnál kissé nagyobb méretű, összesen 104 oldal. A könyv 1995-ben látott napvilágot, azóta nyűgözi le a faápolókat.
Ezt mindenkinek látni kell!
Tiaz, Lincoln – Zeiger, Eduardo – Moller, Ian Max- Murphy, Angus: Platn Physiology and Development (Növényélettan)
Még napjaink is mikor a technika segítségével egyre látványosabb könyvek vesznek körbe bennüneket a tankönyvektől nincs nagy elvárásunk. Addig, amig ezt az eddig már hat kiadást megért növényélettan könyvet a kezünkbe nem vesszük.
Szemléletes, szép ábrák nagyon érthetővé tesztik a növényi szervezet és az életfolyamatokat.
A könyv 24 fejezete, 690 oldalon magyarázza a növények élettanát.
Sok könyvsikerlistán az első 10 között szerepel.
Minden faápolónak olvsnia kell.
Cesare Leonardi-Franca Stagi The Architecture of (A fák felépítése)
Princeton Architectural Press, 2019.
Nem a kép nagy, hanem a könyv! 27 centiméter széles és 39 cm magas. 424 oldal. Ez olyan könyv, amit ha kezedbe veszel elérzékenyülsz.
A szerzőket így mutatják be a könyv egyik hátsó oldalán. Cesare Leopardi (Modena, 1935) és Franca Stagi (Modena, 1937-2008) 1963 és 1983 között Modenában egy építészirodát vezetett, amely olyan üvegszálas tárgyairól volt ismert, mint a Nastro és Dondolo ülések, amelyeket folyóiratokban és dizájnkönyvekben publikáltak és melyeket a vezető múzeumok gyűjteményeik számára megvásároltak, beleértve a New York-i Modern Művészetek Múzeumát, a londoni Victoria és Albert Múzeumot, valamint a Well am Rhein-i Vitra Design Múzeumot. 1970 és 1980 között cégük sokféle munkát vállalt, tervezett épületeket, parkokat és állami intézményeket (iskolákat, sport-létesítményeket, temetőket), melyeknek célja a fákkal és a zöldfelülettel való szoros kapcsolat ösztönzése. A könyv a szerzők több mint húsz éves elkötelezett munkájának végeredménye.
Pompás, nagy formátumú kötet, fő mutatványa az 550 gyönyörű, kézzel rajzolt, lenyűgözően részletes és pontos ábra 212 fajról, melyeket 1:100 méretarányban mutat be lombos és lombtalan állapotban. Hát ezért a nagy méret.
És ha ez még nem lenne elég, akkor található benne árnyék diagramm is. Hogy mi az? Egy ábra, mely megmutatja a fák árnyékát a különböző évszakokban. Ilyennel még sehol sem találkoztam.
Sőt olyan táblázattal sem, ahol az oszlopban a fák sorakoznak egymás alatt, a sorban a négy évszak, a cellákban pedig a fára és az évszakra jellemző színes kör.
Nem véletlen, hogy számos tájépítészeti irodánál szabványnak tekintik a rajzokat.
A könyv eredeti olasz kiadásáról láttam hírt a világhálón. Ez az új kiadás megőrzi az eredeti, csodálatos illusztrációkat és szöveget, amelyet először fordítottak angolra.
A fák szerelmeseinek bibliája!
A faápolók kötelező olvasmánya, melyet polcra nem is tudom ajánlani csak egy külön, ennek a könyvnek készített asztalra!
Ezen a honlapon https://lazydog.eu/product/larchitettura-degli-alberi/ még bele is lapozhatsz.
Rudi Beiser: Baum & Mensch, Heilkraft, Mythen und Kulturgeschichte unserer Bäume (Ember és fa, Fáink mitológiája és kulturtörténete)
Verlag Eugen Ulmer, 2017
A fát szertő kertészek, erdészek, faápolók figyelmébe ajánlom az Ulmer kiadótól megszokott, szép kiállású, olvasmányos könyvet. Gyógynövényeket gyártó, fogalmazó céknél dolgozik, több tudományos intézetben docensként dolgozik.
A könyv 223, viszonylag nagy formátumú oldal sok színes képpel.
A bevezető fejezetek után huszonegy nemzettség (juhar, nyír, bükk, dugasz fenyő, berkenye, tiszafa, tölgy, éger, kőris, szelidgesztenye, lucfenyő, gyertyán, erdei fenyő, vörösfenyő, hárs, nyárfa, vadgesztenye, szíl, jegenyefenyő, dió, fűz) 26 különböző fajainak tárgyalja a címben ígért mitológiáját, kulturtörnétenét.
A könyv végén pedig nagyon rövid szakkifejezés- és irodalomjegyzék, egy táblázat az említett fajok várható és legnagyobb életkorát, a lehetséges törzsátmérőt tartalmazza.
Brend Schulz: Gehölzbestimmung im Winter, mit Knospen und Zweigen (Fahatározás télen rügyek és vesszők alapján)
EUGEN ULMER KG, 1999, 2014.
Ha valaki eddig a természetet járva még nem csodálkozott rá a fák szépségére, változatosságára, akkor egy könyvtárban fog rádöbbeni Bernd Schulz könyvének lapozgatása közben. Akik pedig már beleszerettek a fákba, akkor érzéseik még jobban elmélyülnek, ha ezt a könyvet a kezükbe veszik.
A szerző a Drezdai Műszaki Egyetem (Technische Universität Dresden) Növénytani Intézetének (Institut für Botanik) munkatársa. Az egetem világhálón elérhető tájékoztatása szerint Bernd Schulz 1988-ban fejezte be erdészeti tanulmányait, és utána maradt az egyetemen erdészeti karán. Érdeklődése a lombjukat vesztett, téli álmukat alvó fásszárú növények felé fordult. Mefigyelési módszere a fák, növényi részek lerajzolása volt. Szerencsénkere! Így született meg ez a nagyszerű munka, mely a szerző 1 900 db ábráját tartalmazza. Pontosabban ez, a 2014-ben megjelent második kiadás, mert az első, 1999-ben megjelenthez képest bővítették a tartalmat. A könyvet a rajzok méretéhez, A4-es, tehát levélpapír méretűre szerkesztették.
Az összesen 360 oldalas könyv veleje az a 300 oldal, melyen a Németországban és így biztosan mondhatjuk, hogy hazánkban is megtalálható, tehát mind a honos és mind a behurcolt, fás szárú növények rügyeinek, vesszőinek pontos leírása és mellete művészi színvonalú, botanikushoz illően pontos képe, képei. Az érdeklődő a képzőművészeti élmény mellett olyan részleteket ismerhet fel, melyek eddig elkerülték a figyelmét.
A faápolóknak ajánlott olvasmány!
A tartalomjegyzék rövid
1. Használati útmutató
2. Bevezetés
3. Növénytani alapok
4. Határozókulcsok
5. A bemutatott fajok szisztematikus elrendezése
6. Fák és cserjék leírása
7. Szolgáltatások
Andreas Roloff: Bäume in der Stadt (Fák a városban)
Verlag Eugen Ulmer, 2013
A cím betűre pontosan az, mint a fennt említett fontos szakkönyvé. Nem véletlen. A cím azonos, a szerző más. Andreas Roloff napjaink egyik legnagyobb faápoló szaktekintélye. A Dresda melletti Tharandti erdészeti botanikus kert igazgatója, és egyben az Erdészeti Botanikai és Zoológiai Intézet igazgatója is. Fő kutatási területe a városi fák szárazságtűrése. Ez a könyve is főleg a fák, fajok, az általa 40 legfontosabbnak tartott fafaj leírásával, betegségeivel foglalkozik. Terjedelme 244 oldal, melyet 152 színes kép és 12 fotnos táblázat tesz teljessé.
Balogh András: Magyarország nevezetes fái
Mezőgazdasági Kiadó, 1968.
A könyv a fákról szóló egyedülálló kiadvány! Egyedül áll azért, mert előtte fákról még könyv nem született magyar nyelven, és egyedül áll azért, mert csodálatos rajzokat közöl. 25 fáról, fasorról ad részletes leírást, 32 gyönyörű rajzot ad közre. A könyv végén megyénként sorolja fel a nevezetes fákat és a leges legvégén fontos irodalmi jegyzéket is tartalmaz. Az első-, és hátsó borítókon, ország térképen jelöli a fák helyét. Balogh András a Kertészeti Főiskola tanára volt, Ormos Imre csoportja, majd tanszéke környékén. Kertépítőknek tanított rajzot, szabadkézi rajzot. Valahol, valamely asztal valamely fiókjában a könyvben közölt faképek több testvére alussza csipkerózsika álmát. Várják, hogy valaki felébressze őket, mely ébredés a fabarátok nagy örömére lenne. A könyv111 oldal terjedelmű színtelen kiadás, mely XXXII. művészi képet tartalmaz. Több kiadást ért meg.
Czáka Sarolta – Valló László: A metszés ábécéje
Mezőgazda Kiadó, 1996, hetedik kiadás!
Bizony, a hetedik kiadást vettem le a polcról! A kertészeti szakirodalom második legsikeresebb könyve! Csak a jelentős kertész, Jeszenszky Árpád: Oltás, szemzés, dugványozás kiadványa előzi meg. A könyv a haszonnövények metszéséről szól, de az eleje, az Általános ismeretek, és a vége, a Díszfák és díszcserjék metszése tartalmaz nékünk faápolók számára is hasznos ismereteket. Azt azért tudni kell, hogy a szerzők nem kertésznek, inkább szakírónak tartják magukat, akik hasznos és gyakran forgatott könyvet írtak. Terjedelme 132 oldal, fekete-fehér kiadvány, 122 magyarázó ábráját Krasznainé Imre Katalin rajzolta.
Davey: The tree doctor (A fadoktor)
A könyv, a faápolás bibliája! Szerzője John Devey, egy tehetséges, állandóan újjító jenki. A könyv első kiadását 1902-ben a szerző vállata. Aztán több kiadást is megért. Devey a lehetőségek hazájában a lehetőségek korában élt. Ebben az időben alkot Edison, és ebben az időben ostromalta folyton az államok szabadalmi hivatalát Tesla. Szerencsénkre Devey újító kedve a faápolásban bontakoozott ki. Számtalan faápolási szabadalmat adott be, melyekből talán a legsikeresebb a léghűtéses légsűrítő, amin azért törte a fejét, mert a vízhűtéses berendezést nehéz volt a faápolásban használni. A kompresszor a mai napig Devey elvén működik.
A könyv egy fejezete csak a fasebészetről, egy a metszésről, egy a fültetésről szól. Tehát a fápolás olyan összefoglaló irodalma. A benne lévő megállapítások egy része még ma is érvényes, más része, mint az üregek betonozása vagy az ágak abroncsozása ma már túlhaladott.
Az biztos, hogy 87 oldalas és 166 fekete-fehér képpel elkészítet könyv az első, melynek támája a faápolás.
A könyv megjelenésének idejében Deevey által alapított faápoló cég ma is az egyik legnagyobb ilyen cég az USA-ban. Egyszer jó volna meglátogatni!
Dr. Gencsi László: Erdészeti növénytan, 1 Növényszervezettan, növényélettan
Mezőgazdasági Kiadó, 1980
A könyv szerzője Dr. Gencsi László okleveles erdőmérnök, a Soproni Erdészeti Egyetem Növénytani Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára.
A könyv ebben az évben 2020-ban éppen 40 esztendős. Régi, de nem elavult, bátran merem ajánlani. Ebből könyből lehet mind a mai napig a fás szár szerkezetét és a fa élettanát megismerni magyar nyelven a lehető legalaposabban. A faápoló könyvespolcáról nem hiányozhat.
Dirk, Dujesiefken – Walter, Liese: Das CODIT-Prinzip, Von den Bäumen lernen für eine fachgerechte Baumflege (A CODIT-elmélet, A fáktól tanult szakszerű faápolás)
Haymarket Media, 2008.
A könyv szerzői: Dirk, Dujesiefken a Hamburgi Faápolás Intézet (Institut für Baumpflege, Hamburg) vezetője, több szakkönyv szerzője és Walter Liese a Hamburgi Egyetem Fabiológiai Centrum (Universität Hamburg Zentrum Holzwirtschaft Holzbiologie) professzora.
Aki nem tud Shigo angol nyelvén, eredetiben tájékozódni a fa elrekesztéses védekezéséről, az ebben könyvben megteheti német nyelven is.
A könyv 159 oldal, amit 126 db káprázatos színes és fekete-fehér kép tesz nagyon értékessé. .
A népszerű könyv két kiadást és több utánnyomást ért meg.
Fiser András: Ipari Alpintechnika
Excelsior Hegymászó Klub – Országos Munkavédelmi- és Továbbképző Központ kiadávnya, 1996
Az ipari alpintechnika tankönyve volt! Nem a faáplás kötéltechnkikájáé! Ennek megírása még megoldandó feladat. Egyik szakma fiatalabb mint a másik, de két csecsemő közül az ipari alpintechnika az idősebb, ha lehet ilyet csecsemőkre mondani. Minkét mesterség technikája, eszközei és szabályozása rohasan fejlődik. Akkor, megjelenésekor ez a könyv 62 oldalon, feket-fehér kiadványban, több fontos ábrával tanította az ipari alpinistákat a biztonságos munkavégzésre.
Jankovics Marcel: A fa mitológiája
Csokonai Kiadó, 1991.
Ez a mű is egyedülálló a maga nemében. Alapos gyűjteménye a falegendáknak. Igaz a mitósz messze fekszik a fás kertektől, a faápolás birodalmától, de tudnivaló, hogy a szellemnek, a közös tudatnak vannak ilyen területei is. És a faápoló miért nem művelődhetne? A kertész figyelmét pedig felkeltheti, hogy Jankovics Marcel Jelképtár sorozata, melynek e kötet is része, nem tartalmaz olyan könyveket, mint a Ház mitológiája, vagy a Fű mitológiája. A könyv 268 oldal, fekete-fehér kiadás, ábráit a szerző és annak társa rajzolta.
Kapocsy György: A magyarság nevezetes fái
Helikon Kiadó, 2000.
Balogh András könyv folytatása. Ceruza helyett fényképező géppel állít emléket a fáknak. 31 cikket közöl nevezetes fákról, fasorokról. A képekhez szépszavú írás és gyakran vers is tartozik. Egy hazaszerető szerző hangulatos Barangolása történelmi és irodalmi emlékhelyeken, mint ahogy a könyv alcíme szól. Kapocsy György képszakember, filmes, fotós. Több hasonló könyvben örökítette meg a nemzeti emlékhelyeket. A nevezetes fákról szólókönyve 112 oldal terjedelmű, színes nyomású, sok-sok színes fényképpel díszitett.
Kiácz György – Szendrői József: A zöldfelületek fenntartása
Mezőgazdasági Kiadó, 1980.
A könyvet a kertészeti szakkönyvtár, parkfenntartás polcán kell keresni. A címben megjelölt témát járja körül, alaposan. Ráadásul, a parkfenntartás első könyve. Külön fejezetben tárgyalja a különböző zöldfelületi elemek fenntartását és ezek egyike az Idős növények című fejezet, mely a 156. oldalon kezdődik. A fejezet szerzője Bercsek Péter, aki sokat foglakozott faápolással, idős fák átültetésével. Az írásban megfogalmazatott megállapítások, nem könyvtári irodalmazás eredményei, henem az élet lapjain olvasott tapasztalatok közreadása. A könyv 245 odal tejrejdelmű, színtelen kiadás, mely sok fényképet, rajzot, táblázatot tartalmaz.
Lore Kutschera – Erwin Lichtenegger: Wurzekatlas mitteleuropäser Waldbäume und Sträucher (A közép-európai fák és cserjék gyökerének atlasza)
Leopold Stocker Verlag, 2002.
A könyv két szerzője egyetemi tanár, a Klagenfurti Növényszociológiai Intézet munkatársai. A könyv, amit készítettek csodálatos! Láttatják a láthatatlant. A fák gyökeréről keveset tudunk, kevés a gyökérről szóló irodalom. Ez könyv talán a legfontosabb a fák gyökeréről szóló könyvek között.
Terjedelme 604 oldal, 188 nagyon fontos, sosem látott képekkel a növények gyökereiről.
A könyv két részből áll: I. Általános és egy II. Speciális. Az általános rész az alábbiak szerint tagolódik:
- A Morfológia
- B Anatómia
- C Fiziológia
- D Ökológia
- E Gazdaság és környezetvédelem
Az Speciláis részben a rendszertani sorrendben felsorolt fák és cserjék gyökerének leírásai és rajzai találhatók.
Egyet nem szabad szem előtt téveszteni, ezek a gyökér leírások és rajzok a természtes környezetben álló növények gyökereit írják le. A városi környezetben a gyökérzet ettől eltérhet!
Stefano Mancuso – Alessandra Viola: A fák titkos nyelve, A növényi intelligencia meghökkentő bizonyítékai
Kosstuh Kiadó, 2016.
A könyv hátsó füle ismerteti a két szerzőt. Többek között ezt írja, Mancuso a Firenzei Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának docense, a Mezőgazdasági Akadémia tagja és talán ami a legizgalmasabb, a Nemzetközi Növényi Neurobiológiai Laboratórium igazgatója. Viola újságíró, ki többek között tudományos cikkeket ír. A szerzők közötti munkamegosztás egyértelmű, Mancuso kutat, Viola ír.
Nem mondhatjuk, hogy a fák érzékelésének támájában megjelent könyvek hosszú sorokban állanak a könyvespolcainkon. Ritkák, mint hollóban a fehér szín. Egy kezemen megtudom számolni őket. És minél kevesebb van belőlük, annál értékesebbek. Valóban, ezt a könyvet az igen ritkán tárgyalt téma teszi rendkívűl figyelemre méltóvá. Azt hiszem az olvasó folyamatosan olyan hírekket kap, melyek eddig még nem kelltek szárnyra. Hírek a fák gyökérzetéről, a növényvilág tikairól, a növények érzékeléséről, látásáról, szaglásáról, ízelelséről, tapintásáról és hallásáról, a növények egymás közötti beszélgetéséről, növények és állattok közötti hírcseréről és végül a növények intelligenciájáról. De nem csak a támák izgalmasak, a közérthető, gördülékeny és élvezetes a fogalmazás is. Ez valószínű a szerzőpáros újságíró tagjának érdeme.
A fordításért Rabi Éva érdemel dícséretet, kinek munkahelye az ELTE FÜVÉSZKERT, több tízezer növény otthona.
A kiadó nem késlekedett, az eredit megjelenést követő évben már meg is jelentette a magyar kiadványt, 138 oldal terjedelemben, színtelen ábrákkal.
Nagy Imre: Városökológia
Dialóg Campus Kiadó, 2008
Sokat megtudunk a faápolók számára izgalmas kérdésről a városi környezetről, levegőről, talajról, vízről, a város éghajlatáról. Egyépként is, az éghajlat változás magában is izgalmas téma. A köny egy fejezet, nem túl nagy, 17 oldal terjedelemben foglalkozik a város növényvilágával. A könyv fekete-fehér kiadás, 335 oldal terjedelmű, hosszó iradalom jegyzékkel.
Jószainé Párkányi Ildikó: Zöldfelület-gazdálkodás, parkfenntartás
Mezőgazda Kiadó, 2007.
Ez előző könyv megjelenése óta az idő túlhaladt a parkfenntartás feje felett, és a városi kertészkedésben már többről, zöldfelület-gazdálkodásról kellet elmélkedni. A zöldfelületgazdálkodás alapműve ez a könyv. A könynek két fejezetét is haszonnal forgathatják a faápolók. Az egyik Fák, csejék és sövények gondozása. Pontosabban ennek a fejezetnek egy része vonatkozik a faápolásra. A fejezet a könyv 150. oldalán kezdődik és a 220. odalán ér véget. A másik fejezet: IV. A zöldfelületek vagyonértékelése, önálló könyvrész, mely a 306. oldalon kezdődik és a 361 oldalas kiadvány végéig tart. A szerző a Kertészeti Egyetem Ökonómiai Intézetének munkatársa volt. A kertészeti munkák szervezésének elméletével foglalkozott. Neve a sok fával foglalkozó szakembernek ismerős Radó-Párkányi féle faértékelési módszer hallatán. A könyvet a Mezőgazdasági Kiadó örökébe lépett Mezőgazda Kiadó abba a ruhába öltöztette, amit az egyetemi tankönyvek egyen öltényének szabott. A köny fekete-fehér nyomás, tankönyvhöz méltón sok, 82 rajzal és 32 táblázattal.
Peter Himmelhuber: Dísznövények metszése
Pesti Szalon Könyvkiadó, 1995
Kertbarátoknak szóló kiadvány, melyet inkább nyelvhez értő fordító ültetett át eredeti, német nyelvről magyarra. A könyvnek nem volt célja, hogy faápoló szakembereket lásson el ismeretekkel, de ilyen könyv híján ezt tudjuk csak olvasni, ha a díszfák metszéséről akarunk tájékozódni. A könyv szerkezete figyelemre méltó. Az általános tudnivalók után a különböző fák metszését sorolja, nemzetségenként, fajonként: Metszés és gondozás, Lombos fák A-tól Z-ig, Nyitvatermők A-tól Z-ig. Mily szép is lenni egy ilyen szerkezetű szakkönyvet forgatni! A könyv a piac követelményeinek megfelelő szép, színes kiadású, 80 oldal terjedelmű, sok fényképpel és színes ábrával.
Radó Dezső: A növényzet szerepe a környezetvédelemben
Zöld Érték Alapítvány – Levegő Munkacsoport, 2001
Radó Dezső a kertészeti vállalat igazgatói székéből felállva ment nyugdíjba, de tovább tevékenykedett. Nagy szerepet vállalt a Levegő Munkacsoportban, az egyik legjelentősebb környezetvédő társadalmi szervezetben. A könyv a szerzőnek ebben az időszakában született, és ennek a szervezetnek kiadványa, kiáltványa. A könyv nem csak fákkal, hanem a városi zöldfelületekkel is foglalkozik, de 101. oldalán taláható a továbbfejlesztett faérétkelési módszer leírása, az európában járatos módszer magyarítása! A könyv fekete-fehér kiadású, 141 oldal terjedelmű, képeket nem, csak rajzokat tartalmaz.
Radó Dezső: Városok zöld szigeteti
Építésügyi Tájékoztatási Központ, 1983.
A könyv témája a zödlfelületek szerepe a városépítésben. Ez nem a szoros értelemben vett faápolás, de a rátermett pásztor ló híján számárhoz fordul, az érdeklődő kertész, pedig a parkfenntartás polcán keresgél faápolásról szóló megállapításokat és gondolatokat. A könyvnek a faápolás szempontjából van egy fontos fejezete. Ez pedig a Városi zöldfelületek értékének megállapítása, a 100 oldalon található. Sok fa életben maradása, értékének megállapítása köszönhető ennek a fejezetnek. A könyv két színnyomású, a rajzok zölddel vannak nyomva. Terjedelme 122 oldal, sok fényképpel, rajzzal.
Andreas Roloff: Vitalitätbeurteilung von Bäumen, Aktueller Stand und Weieterentwicklung (A fa életerejének meghatározása, Jelenlegi állapot és várható fejlődés)
A szerző, Andreas Roloff napjaink egyik legnagyobb faápoló szaktekintélye. A Dresda melletti Tharandti erdészeti botanikus kert igazgatója és egyben az Erdészeti Botanikai és Zoológiai Intézet igazgatója is. Fő kutatási területe a városi fák szárazságtűrése. Roloff írásai mindig izgalmasak. Ez a könyv ráadásul fő kutatási területének ismereteit foglalja össze.
A fák életerejének meghatározását a fák szárazságtűrése szempontjából vizsgálaja. A mondanivalót számos színes kép, ábra és táblázat teszi érthetővé.
A könyv fejezetei:
- Bevezetés, cél, az életerő fogalma
- A korona fejlődésének fabiológia alapjai
- A fa életkora: életkor meghatározás, öregedéis folyamat
- Favizsgálat – fa testbeszéd
- Megújuló hajtás (reiteratio)– a fák nagyon fontos reakciómechanizmusa a környezeti változásokra
- Faállapotfelmérés, az életerő megítélésének módszere
- Az erősen visszavágott fák értékelése: reakciók, a helyreállítás lépései
- Változékonyság – Milyen változásokra képesek a fák?
- A városi fák szárazságtűrése – Okok, reakciók, alkalmazkodás
- Kilátások
- Fogalmak
- Irodalom
Szószedet
Alex L. Shigo: Die Neue Baumbiologie (Új faélővilág)
Verlag Bernhard Thalacker, 1990.
A fák élővilágának alapműve! A szerző és munkatársai 15 000 fát vizsgáltak meg abból a célból, hogy megismerjék szervezetük sajátosságait. Felfeddték a fák természetes védekezési mechanizmusát, melyet ebben a könyvben irtak le. Összefoglalták a fáról szóló élőválág (biológiai) ismereteket. Az eredeti kiadvány 1986-ban jelent meg az Amerikai Egyesült Államokban. Megjelenésétől számítjuk a faápolás új fejezetét. A köny 606 oldal terjedelmű, 49 fejezetre tagolódik. Fekete-fehér kiadás, több mint száz képpel, kevés ábrával, és hatalmas forrásgyűjteménnyel. Tulajdénképpen képes tankönyvnek mondhatnánk. A lényeg a képpen magfogalmazott látvány, amit szöveges magyarazat egészít ki. Az új faélővilág szerzője a faápolás atyja. Amerikai egyetemen élővilágot hallgatott, majd oktatott. Több mint 25 évig vezette azt az amerikai kutatást, mely a fák betegségeit, odvasodását vizsgálta. Szakterülete a faélővilág, favizsgálat. E témákban több könyve jelent meg. Talán mindegyike a faápolók fosntos irodalma.
Siewniak, Marek-Kusche, Dietrich: Baumpflege haute (Faápolás napjainkban)
Régi kiadás, negyed százados. Mégis közkézen forog, első megjelenés óta rendszresen kiadják. Az is lehet, hogy a legnagyobb példányban eladott faápolás könyv.
A könyv lengyel szerzője, Siewniak a hazai olvasoknak is ismert. A Kertünk Házunk Otthonunk sorozatban megjelent Öreg díszfák ápolása című könyv szerzője. Jelenleg a krakkói műszaki egyetem professzora, a Tájépítészeti Intézet és a Varsói Ökológiai és Menedzsment Iskola tanára. 1986 és 1990 között a Lengyel Faápoló Társaság elnöke volt. 2008 és 2010 között az EAC (European Arboricultural Council) elnöke. A szerzőtárs Dietrich Kusche 2003-ig a Kusche und Partner, az 1973-ban alapított Berliner Baumdienst GmbH vezérigazgatója. 2001-2003 az EAC (European Arboricultural Council) elnöke. A könyv összes rajzának illusztrátora.
A negyed századdal ezelőtti faápolás kissé megváltozott, de ennek ellenére a könyv a faápolás teljes, összefoglaló műve.
A könyv fejezetei:
- Egészséges fa
- Beteg fa
- Favizsgálat
- Életfeltételek javítása
- Fák védelme építési területen
- Gyökérkezelés
- Metszés
- Fakivágás
- Fasebészet
- Statikai megerősítés
- Különleges intézkedések
- Faápoló szakember
- Létrás, emelőkosaras, mászó technika
- Munkaeszközök, szerszámok
- Faállomány gondozása
- Törvények
Nagyjából ma is ebben a rendben gondolkodunk a faápolásról.
Tóth Imre: Díszfák és díszcserjék metszése
Mezőgazdasági Kiadó és Planétás Kft: 1991
A füzetkiadvány, a fás szárú dísznövények metszésének útmutatója. Nem csak a fákról szól, cserjékről is, de nem tudok mást és jobbat ajánlani a faápolóknak. Ráadásul a Kertész Praktikák sorozat, melynek egyik tagja ez a kiadvány kertbarátoknak szól. Ennek ellenére a könyv koldus álruháját magára öltő királyi fenség. Ahogy a szerzőt, Tóth Imre bácsit ismerem az írás minden sora legalább ezerszer gyakorolt, kipróbált szakmai ismeretet tartalmaz! Ezért kerülhet a faápolóknak ajánlott, metszésről szóló könyvek sorának elejére. A könyv mindössze 46 oldal, színtelen kiadvány, mely sok magyarázó rajzot tartalmaz.
Tóth Imre: Lombleveű díszfák, díszcserjék kézikönyve
Tarkavirág Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., (szerző saját kiadása), 2012.
Tóth Imre, hazánk egyik legnagyobb tudású faismerőjének életműve. Az előszóban írja, hogy egy olyan könyvet szerett volna írni, melyről fiatalkorában, a tanulás időszakában álmodott. Nagyon hozzú fajtasort ismertet rendszertani sorrendben. A legtöbb ismertetett növényről levéllenyotot közöl, mely segíti a fajok felismerését. A könyv potnos, alapos. A könyv a fásszárú dísznövényekről. Terjedleme 789 oldal, fekete-fehér kiadásban.
Hartmut Balder:
Die Würzeln der Stadbäume
Ein Handbuch zum vorbeugenden und nachsorgenden Wurzelschutz
(A városi fák gyökere, A gyökérsérülések megelőzésének és kezelésének kézikönyve)
Parey Buchverlag, 1998.
A szerző, PD Dr. habil. Hartmut Balder, a Hannoveri Kertészeti Egyetemen (Uneversität Hannover Gartenbau) végzett, 1983-óta a Berlini Növényvédelmi Hivatal tudományos munkatársa. Fő kutatási terüllete a fák rendellenességének kutatása és a hatékony ellenintzékedések kidolgozása.
Daniel Chamovitz: Mit tud a növény? Útmutató az érzékekhez
Park Könyvkiadó, 2018.
A könyvet az ELTE FÜVÉSZKERT igazgatója, dr. Orlóci László adta kezembe, ki a belső borító tanúsága szerint a könyvet szakmai szempontból ellenőrizte. Talán Daniel Chamovitz a második kutató szerző Mancuso után, akinek ismeretterjesztő művét magyar nyelven olvashatjuk ebben a témában. A könyv hátsó füljegyzete szerint a szerző 1963-ban született, a Tel-avivi Egyetem Élettani Karának Dékánja, a Mann Center for Plant Biosciens igazgatója. Tanít, előad és ír. E könyve 20 nyelven jelent meg, és az Amazon könyvek sikerlistáján az első 10 között szerepelt 2012-ben.
Dr. Maráczi László: Díszfák, díszcserjék védelme
Ez a szakkönyv a faiskolákban termesztett, a kertjeinkbe ültetett legfontosabb díszfákon, díszcserjéken előforduló elváltozásokat mutatja be. Nemzetségenként felsorolja a rajtuk előforduló abiotikus tényezők okozta elváltozásokat, kórokozókat és kártevőket, majd a legfontosabbakat ismerteti. Az egyes károsítók felismerését számtalan fotó segíti. Részletesen tárgyalja a megelőzés lehetőségeit, a károsítók fellépésekor alkalmazható eljárásokat, védekezéshez rendelkezésre álló növényvédő szereket. Forgatása nemcsak a faiskolák üzemeltetőinek, közterületek fenntartóinak, kerttervezőknek, árudásoknak lehet hasznos, hanem útmutatást ad a fás növények előállításával és felhasználásával foglalkozó egyetemi hallgatóknak, valamint a kerttulajdonosoknak és a fák, bokrok szerelmeseinek is.
Stefano Mancuso: Zöld forradalom, A növények már feltalálták a jövönket!
Kossuth Kiadó, 2018.
A könyv hátlapján olvashatjuk a szerzőről: „Világszerte ismert növényneurológus, egyetemi professzor. 2012-ben a La Republica azon 20 kiemelkedő személyiség közé választotta, akik sokat tettek az emberiség jövőjéért. Feltalálta a Jellyfish Barget-ot, egy tengerfelszínen lebegő rendszert, amely képes arra a látszólagos csodára, hogy növényeket termesszen anélkül, hogy bármilyen erőforrást használna! A projekt a 2015-ös milánói világkiállításon elneyerte az UNIDO díját.”
Austrian Standars (Osztárk Szabványhivatal): Normensamlung, Gartengestaltung und Landschaftsbau (A kerttervezés és kertépítés szabványgyűjteménye)
Austrian Standards plus GmbH, 5., aktualisierte Aufgabe 2016
Míg mi hallgatva az egyesült Európa szavára megszüntettük egyébként is csekély számú szabványaink kötelező jellegét, addig az osztrákok folyamatosan fejlesztik és érvényben tartják szabvanyaikat! 2016-ban már ötödik alkalommal kímélték meg a kerttervezés és kertépítés iránt érdeklődők idejét és pénztárcáját a szabványgyűjtemény kiadásával.
A gyűjtemény, mely feltételezhetően teljes, 21 szabánványt tartalmaz! Tekintélyes szám, mely nem hasonlítható a mi szabványaink számához, mely nézőponttól függően talán kettő. A huszonegy osztrák zöldfelületi szabványból hat a faápolás szabványa! A faápolás szabványban pontosan tudunk eredményt hírdetni, Ausztria-Magyarország 6:0.
Krúdy Gyula A fák zúgása
Nemcsak az általunk mindig érdekes téma miatt figyelemre méltó, hanem
azért is mert az Ezeregy éjszaka kárpát-medencei hajósának utazásai
mesélő és az ínycsiklandozó ételeknek étvágyat csináló Krúdy, kinek
egyébként szeme, a Selyem utcától talán öt pernyi séta távolságban hunyt
le egy Óbudai kúria szegényes lakásában, melynek utolsó havi lakbéreit
már fizetni sem tudta, és melynek udvarán álló vackorfa szemmel látható
korából ítélve tanúja lehetett a szebb napokat megélő írófejedelem
szomorú végnapjainak, hanem azért is mert Krúdy ritkán festette a
természet színeit ilyen érzékenyen.
Bartosiewicz, Alexander-Siewniak, Marek: Öreg fák, díszfák ápolása,
Mezőgazdasági Kiadó, 1979.
Az egyetlen magyar nyelven kiadott, összefoglaló faápolás irodalom, 1979-ből! A nagysikerű Kertünk Házunk Otthonunk sorozat sokadik tagja. A sorozattal inkább érdeklődőket, mint szakembereket céloztak meg szerkesztői. A kiadvány is inkább a kedvtelésből kertészkedőknek szól. De nincs mit tenni, aki e szakmában tájékozódni szeretne, forgassa ezt a 182 oldalas könyvet. Fekete-fehér nyomtatásban jelent meg és egy híján száz ábrát, rajzot, fényképet tartalmaz. A könyv szerzői lengyelek. A fordítás alapja is lengyelül íródott, Varsóban adták ki. Egyik szerzője, Siewniak, Marek aztán 2000-ben német nyelven jelentett meg egy nagyszerű összefoglaló munkát. Tehette, hiszen a Varsói Mezőgazdasági Egyetem Dendrológia Tanszékének professzora volt akkor.
Radó Dezső: Fák a betontengerben
Mezőgazdasági Kiadó,
A városi fák fontos szerepét, sajátos környezetét, ápolását és értékelésének módszerét mutatja be. Ezt a könyvet tekinthetjük a faápolási szakirodalom úttörőjének. A szerzőről tudni kell, hogy a híres Fővárosi Kertészeti Vállalatnak volt nagy tiszteletű igazgatója. Irodalmi munkássága azt mutatja, hogy érdeklődésének középpontjában a fák álltak. Nem írt könyvet a zöldfelületgazdálkodás más területeiről. Munkatársai írtak parkfenntartásról, faiskoláról, maga maradt ennél a témánál. A könyv feket-fehér kiadású, kereken 100 oldal terjedelmű, számos rajzot és ábrát tartalmaz. Külön érdekessége, hogy közérthető, szép magyar nyelven teszi le a faápolási szakirodalom alapjait. Értékét jellemzi, hogy a legtöbb megállapítása mai napig helytálló.