Interjú Craig "Ash" Vindin-nel, a Verseny Vezetőbírójával

  • HÁNY VERSENYEN VETTÉL RÉSZT EDDIG? – Nem emlékszem pontosan, nagyjából 10 (ebből 2 ETCC-Európabajnokság és 2 ITCC- Világbajnokság )

    Önkéntesként csak mostanában, 2019-től. Voltam már technikus, időmérő, pontozó bíró és főbíró a francia regionális és a francia nemzeti bajnokságokon. Az utóbbi két évben részt vettem mind az EB-n, mind pedig a VB-n, mint technikus a mászás versenyszámban, és a masters fordulón, mászásnál főbíró, a mastersnél pontozóbíró voltam. (Első találkozásom a versennyel akkor történt, amikor annak a csapatnak a tagja voltam, akik előzetesen szárazolták a fákat a világbajnokságon 2011-ben Sydney-ben.


    MIKOR KEZDTÉL FAÁPOLÁSSAL FOGLALKOZNI? – 2002 elején.

    2001-ben fejeztem be a középiskolát. 2002 februárjában lettem faápoló gyakornok. Ez volt az első munkám. Tehát lassan 22 éve dolgozom faápolóként – kezdetben földiként dolgoztam, majd mászóként, azután 2011-ben visszatértem a tanulmányaimhoz és szaktanácsadó lettem, és nagyjából 2017-ben kezdtem mászást és a biomechanikát oktatni.

     

    HONNAN SZÁRMAZOL, ÉS MERREFELÉ DOLGOZTÁL MÁR? – Ausztráliából származom, és Franciaországban, az Egyesült Királyságban, illetve Németországban dolgoztam.

    Ausztráliában születtem, és Sydney-ben tanultam a fákról (fantasztikus városi faállomány kezelés működik ott!) Hazámban sokfelé dolgoztam, de néhány éve Európába költöztem a családomhoz, és most Franciaorszában élek. Útközben beugrottam az Egyesült Királyságba is. Dolgoztam Franciaország északi és nyugati részén, de jelenleg délkeleten dolgozom. Nemrégiben Németországban is utolért néhány feladat, és szeretnék többet dolgozni Európa egyéb országaiban is.

     

    TAGJA VAGY AZ ISA-NAK? MI A TITULUSOD? – ISA tag, és ISA minősített faápoló vagyok.

    Karrierem során többször is voltam ISA tag, de rendszeres tag csak az utóbbi években lettem a szervezet által megjelentetett számos nagyszerű tudományos folyóirat, és a versenyek miatt. A COVID alatt fel akartam eleveníteni a faápoló tudásomat, ezért ISA minősített faápoló lettem, és nagyon boldog vagyok, hogy megcsináltam, mert rá kellett jönnöm, hogy rengeteget felejtettem, ez pedig tanulásra sarkallt.)

     

    MIT SZERETSZ A VERSENYEKBEN/A FAÁPOLÓ KÖZÖSSÉGBEN?

    Fák és „faemberek”… Ez egy jó kérdés, de nehéz megválaszolni.

    Ha faápoló vagy, már tudod is a választ.

    Ha szavakkal kellene kifejeznem valakinek, aki nem faápoló…

    A versenyeken összegyűlnek a faápolók. Nem számít milyen nyelvet beszélsz, mit eszel, hogy nézel ki, mid van. A legfontosabbak a fák és a biztonság. Egy verseny fantasztikus keveréke a tudásnak, ügyességnek, új dolgok kipróbálásának és tanulásnak. Fák mindenütt nőnek a Földön. Azt tapasztalom, hogy nem számít, merrefelé járok a világban, nagyszerű és elkötelezett faápolók mind egyetértenek néhány dologban: ez pedig a munka, lazulás, ciklusok, figyelem, kockázat, felelősség, csapatmunka, tanulás, játék, nevetés, irányítás, káosz, alázat és idő.

    Dinamikus és Statikus

    Élet és Halál


    Craig ASH Vindin