Minél több a közös élmény, annál több a közös történet, közösen alakítjuk a faápoló kultúrát, összekovácsolódik a csapat.

2018-Erdély, Bernády fasor ápolási munkái

A marosvásárhelyi szakmai programunk középpontjában a politikai vitáktól sem mentes, híres Bernády-fasor néhány fájának ápoló metszése állt. Be kell vallanom, kicsit meglepett bennünket a frissen csonkolt fák látványa, hiszen úgy tudtuk, hogy a fasor védetté nyilvánításáért komoly erőfeszítéseket tesznek. Ez így is van, ugyanakkor néhányan – balesetveszélyességre hivatkozva – inkább kivágatnák a százéves nyugati ostorfákat.  Ritka érték birtokában van a város, melyhez érzelmileg is kötődik a magyarság egy része, és mi a megóvásukért cselekedtünk. A megfelelő engedélyek birtokában az Egyesület tagjai szakszerű ápoló metszést végeztek két fán is, bemutatva, mit jelent a gyakorlatban egy ép koronájú fa ápolása.

2017-Ausztriai Faápoló Nap

Az szakmai kirándulás keretében nem csupán a faápoló kiállítást tekintettük meg Welsben, hanem ellátogattunk Tullnba, a kertek kertjébe, ahol a környékbeli vállalkozók bemutathatják, hogy mire képes egy kertész cég. Kiállításon felsorakozott az osztrák faápoló cégek apraja-nagyja, rengeteg stand, munkagépek, munkaruhák, műszerek, fakataszterekkel kapcsolatos szoftveres programok, és hát rengeteg magyar szakember az osztrák cégeknél.

 

2016-Morvaország Mendel Egyetem / Faápolás Tanszék és a prágai Faápoló Európa-bajnokság

Megnéztük az egyetem faápolási tanszékét, előadást hallgattunk a cseh faápolásról. Az egyetem udvarán és a közeli parkban  gyakorlati kivitelezés bemutató volt faápolásból és favédelemből.   Másnap Prágában benéztünk az akkor folyó Faápoló EB-re.

.