Európa szerte megkezdődött a versenyszezon, a közelmúltban magyar versenyzők is részt vettek a Non-profit Tree Rescue Company által szervezett izgalmas mentési gyakorlat versenyen. A rendezvény május 10-12 között zajlott a gyönyörű Kosteleci Arborétumban, ahol 24 versenyző állt rajthoz, köztük 7 nemzetközi résztvevő.
 
A versenyzők három kihívást jelentő állomáson mutatták be mentési képességeit:
🔸 “A” pálya (mentésre rendelkezésre álló idő 10 perc): A mentendőnek leszakadt a standja ami egy nagy rönkön keresztbe a koronába áll. A fennakadt rönkről lóg és a tünetei alapján agyrázkódást kapott.
🔸 “B” pálya (9 perc): A mentendő arborista megvágta a karját, súlyos vérzése van, nem tudja elállítani és nem tud lejönni, valamint a felmászó kötele sérült.
🔸 “C” pálya (5 perc): Mentés mászóvassal, a törzsön kb. 15 méteren eszméletlen sérültet kell lehozni.
 

Magyar eredmények:

  • Víg Bence – 11. hely
  • Berkesi Gergely – 12. hely
  • Kovács Péter – 18. hely
  • Mag Bence – 21. hely
Elképesztően tanulságos hétvége volt, büszkék vagyunk a résztvevőkre.
Ötödszörre rendeztek meg Csehországban ezt a kifejezetten arboristáknak szóló mentő versenyt, de ez volt az első nemzetközileg is nyitott alkalom. Ha többet szeretne megtudni a versenyről és a Tree Rescue Company munkájáról, látogasson el honlapjukra: https://treerescuecompany.cz/en/about-us/
Mássz tovább és maradj biztonságban!